Anime Blog - Táplálék a szubkultúrára éhezőknek

Anime Blog - Táplálék a szubkultúrára éhezőknek

Válaszra várva

When They Cry 3

2010. január 09. - animeblog

Ez a huszonhat részes sorozat - az Umineko no Naku Koro ni - mindenképpen vegyes érzéseket hagyott bennem. Bár nem olvastam a Higurashi visual novelt és ezért hagyhatott bennem a Higurashi no Naku Koro ni nagyobb nyomot bennem. Úgyhogy egy kicsit utatkeresünk magunkhoz és így próbáljuk meg értékelni az animét.
Először is le kell szögezni, hogy ez egy adaptáció és nem az evolucióbiológiai értelmében, de ha úgy értelmezzük, akkor is megvan a maga értelme, miszerint ezt a történetet egy másfajta audiovizuális környezetbe kelett áttenni úgyhogy az a random nézőt is érdekelje, azokat is érdekelje, akik olvasták a visualnovelt és keltse fel mindenkiben a figyelmet a visualnovelre. Talán mondhatjuk, hogy többé-kevésbé sikerült is.

Nálam ott azonban megbukott az anime, amikor arról volt szó, hogy valami plussz kell az egészbe, hogy legyen egy extra töltet. Ez azért is lett volna különösen fontos, mert amíg várakoztunk az epizód 5-re és egyesek már a 6-ra, addig kaphattunk valami kis hint-et animenézőként, bár maga a történet visszanézése is jó "hint" volt, illetve segített abban, hogyha a vn-ben nem értettünk 1-2 jelenetet, akkor az tisztázódjon.

A szinkronhangok viszont nem voltak semmik. Shannon szerepében Kugimiya Rie is ott volt, aki személyes kedvencem, mint azt a blog régi olvasói bizonyára tudhatják. Persze az elmaradhatatlan Yui Horie a felsorolásból és Battler szinkronhangja, Daisuke Ono, aki a régi Akasaka-san után kapta a hangját, ebből is látszik, hogy Battler a nyomozó itt.
A képi világ, talán nem a legfontosabb az Uminekonál. Ezt nehéz értékeléni, ugyanis az eredeti vn rajzolói nem erre helyezték a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a sztorira és az adaptációk elég jól átalakították a karaktereket, úgy, hogy ne az legyen, mint a vn-ben, de azért ne is teljesen más legyen. Megnyúltak a karakterek, a lábuk atesütkhöz képest arányosabb lett, de azért a lényeget nem hagyták ki: a Phoenix Wright-beütését Battlernek.

Összegezve, mindenidők egyik legjobb animéjét láthattuk, de mint az előzőleg bemutatott Eve no Jikan-nak, ennek is vannak hibái és közel sem teljes még a sorozat, a második rész, a Chiru nélkül. Azonban már olvassuk :)

4,5/5 (Remekmű, de vannak hibái)
Megnéznéd a fenti animét? Kattanj rá!
Megjegyzés: A fenti link tudomásunk szerint legális, felelősséget nem vállalunk, ha nem az, kizárólag ismeretterjesztés céljából mutatjuk be az animéket és a mangákat

A bejegyzés trackback címe:

https://animeblog.blog.hu/api/trackback/id/tr371658739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Objection 2010.01.10. 01:41:56

Hát nemtudom, nekem egészen bejött az egész úgy ep2 feldolgozásáig aztán ep 3ban már kezdett gyagi lenne az egész (eva beatrice red hiánya stb :P) Az utolsó epizód pedig kritikán aluli volt azt kell hogy mondjam, az animációs pénz totál elfogyott Ange lába olyan mintha nem is lenne ott a Golden Landnél, Beató és a kék "tüskék" megvalósítása pedig tényleg szánalmas volt. Jajj és majdnem kihagytam a yugioh-t megszégyenítő Kinzo a sárkány dolgot, arról nem is beszélve hogy a teljesen logikus és összetett érvelés a játék végéről egy káosszá változott a meg nem animált részek miatt (mivel már maga a DEEN se tudta hogy mit animáltak meg. ) Szóval nem lett egy vészes dolog (chaos headdel ellentétben, azért ugye inkább egy gagyi kinzo sárkány mint egy rózsaszín traktor) de többet vártam az alapján ahogy indult ez az egész. Elve nemtudom miért lett sok sok piros szöveg kihagyva , illetve nem pirossal mondva...
Amúgy ep5re ne várj már kint van a patch , végig is toltam és bár vegyes érzésekkel végeztem a dologgal azért tetszett (az új karakter Erika valamiért nekem bejött holott egy szemét alak :D )
Jah és egyetlen dolgot amúgy ep 1-4ig , ryukishi külön bejelentette anno nyílt levéltben ep5 kijöttekor hogy a relytély innentől MEGOLDHATÓ, minden kulcsmomentum fel van kínálva és innentől a chiru (azaz ep5 től 8 ig) csak egyfajta tippek lesznek azoknak akik már megfejtették és akik nem.
Minap szenvedtem is a portré alatti szöveggel aztán megtaláltam egy oldalon hogy egy koreai arc már megfejtette, hát nemtudom hogy ez e a megoldás de ad 1 kiábrándító ad 2 ha nem japánul van a szöveg akkor esélytelen megfejteni.(Mert nyelvi , kanji-s gyökökre bontás és hasonlók vannak benne) Aztán kell egy atlasz és egy kis angoltudás is , de mint fentebb említettem a legtöbb ami kell az japántudás meg valami elmebeteg "logika".
Nah csak hogy megint leszögezzem Loranac voltam és innentől hála az Idapásznak ezzel a csodás névvel írok me hát ez van :P
Nah mentem szenvedni text hookerrel és szótárral ep 6on :)

Maxer1500 2010.01.10. 12:12:58

No igen, Umineko. Amennyire lelkes voltam az elején, annyira csalódott is voltam benne a végére. Az animáció a vége felé tényleg már csak vicc volt, rengeteg hibát lehetett találni, az epizódok össze vissza voltak, volt amelyikbe túl sok infót próbáltak beletömni, volt amibe meg túl keveset, ami kicsit furcsa a nézők számára. A visual novellek zenéjét se használja ki teljesen, néha üdítően hat egy Rahu Goldenslaughterer, de sajnos kb maximum 30-40 másodpercig szerepelnek egy részben. Viszont ami a mentségére szóljon, a seiyuu-k zseniálisak, Beatrice szinkronja valami eszméletlenül jóra sikeredett.
Szóval összességében, Umineko egy olyan sorozat, amiben ha kiaknáztak volna még pár lehetőséget akkor tényleg mindenidők legjobb animéje lenne, de sajnos ez nem történt meg. Persze a történet még nincs lezárva, a Chiru sokat fog dobni a sorozaton, de eddig nálam Higurashi > Umineko.
süti beállítások módosítása