Kedves látogatók! A most következőkben féléves összegzését olvashatjátok arról, amit az AnimeBlogban tettünk, alkottunk és némi jövőbe tekintést fogtok látni, hogyan képzeljük el az AnimeBlog jövőjét.
Alapelv: "A szórakozáshoz jogunk van!"
Az AnimeBlog az új blog kezdetekor azt tűzte ki céljául, hogy fél év alatt egy olyan blog legyen, ami naponta-hetente frissülő tartalmakkal megmozgassa az animés réteget, komoly médium legyen és, hogy elérjen egy bizonyos tőkét. Nem teljesen értük el célunkat, de elkezdtünk megmozdítani a köveket: örömtelien jelentem be, hogy az AnimeBlog.hu (pályázaton AnimeBlog.tk) a Diákújságírok Egyesülétének Országos Diákmédia Pályázatán, a "legjobb online diákmédium" kategóriában, a második helyet érte el, ami méltán nagy elismerés egy nulla erőforással rendelkező blognak, aki a domaincímre is éppen csak szponzorációból kaparta össze a pénzt.
Az alapelvet fent olvashatjátok. A követkzeő félév, és az AnimeBlog következő időszakai ennek az alapelvnek a jegyében fog telni. A szórakozást, a mi esetünkben az animét leginkább (!) szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni, ízelitőket rakni és dolgozunk rajta, hogy a tévékben több animét vetíthessenek, és remélhetőleg ennek hatására a mangák és az anime kiadványok is olcsóbbá válnak. Ez egy hosszútávú cél, a durva utópiáról, pedig még itt szó sincs.
Ennek értelmében szükségesnek tartjuk, hogy megnöveljük a célközönséget, ugyanis az AnimeBlog minőségi cikkeivel, a mennyiség ellenében nem mindig éri el azt a réteget, akit szeretne, mégha nagyon egyedi és máshol fel nem lelhető ritkaságokat is bemutatunk nektek. Ezért átalakulunk lényegében - remélhetőleg augusztusig bezárólag - egy portállá, ahol a Lendületben az Animés Világ: Project Rebirth részén belül a GameBomb oldallal egyesülünk egy bizonyos szintig. Ez azt jelenti, hogy az AnimeBlog szolgáltatni fog rpg makeres illetve gamer tartalmakat, ez valószínűleg az új portál/blog megkezdése előtt is lesz, ugyanis bétakulcsot szereztünk a Starcraft 2-höz. Érdemes figyelemmel követni a blogot.
A mostani menetrend szerint haladva a következő féléves terv, hogy 100 000 Ft.-nyi összeg álljon rendelkezésére az AnimeBlognak, reklám, szponzorációs, pályázati illetve egyéb támogatási pénzből főleg, amit például a Magyar Makeres Alap és Magyar Animés Alap keretében szét tudjuk osztani. Ez a terv viszont a ti támogatásokat sietteti, mindenki hozza egy barátját, és minnél többen vagyunk, annál minőségibb tartalmat tudunk biztosítani. Akár egy oldalletöltés is sokat számít!
Az új portálon a következő nyalánkságok lesznek:
- FaceBookal egybeépíthetőség
- Twittereld a cikket egy kattintással!
- Új kategóriák: Karakter Profil, Játékbemutatók és egy titkos kategória, amit a későbbiekben közlünk
- Bővül a gárda, még frissebb tartalmak!!!
- Rengeteg verseny!
A Project Rebirth nektek is a hasznotokra fog válni! A működő animés közösséget kíváno mindenkinek,
Halpern Bence Márk, (Boomkin)
Az AnimeBlog.hu főszerkesztője
A szubkultúrális érdekek támogatója